Cégismertető:
A hiradástechnikai készülékeket javító céget 1974 –ben Szabó István
alapította. A nyolcvanas évek elején már igény volt az akkoriban feljövő
videótechnika szervizelésére. Mint régi amatőrfilmes nagy lehetőséget láttam a
videótechnikában, Ezért 1985 –ben megalapítottam a budapesti székhelyű
vállalkozást a Video Master Studio –t. Ezekben az években még nagyon kevés videó
magnó volt hazánkban, videó kamera magánkézben csodának számított. A
megalakuláskor azonnal megfogalmazódott az elhatározás: minőségi eszközökkel,
jól képzett szakemberekkel, magas színvonalú kiszolgálást nyújtsunk
ügyfeleinknek, elfogadható áron. Erre azóta is nagy súlyt fektetünk.
A cég megalakulása óta folyamatosan fejlődik, világelső broadcast digitális
technika alkalmazásával mára már a videófilmgyártó piac meghatározó szereplője
lett, elsősorban a speciális szolgáltatások területén. Szinte minden problémára
megfelelő megoldást tudunk kínálni, ezért fordulhat elő, hogy konkurens cégek is
rendelnek nálunk megoldást ügyfeleiknek, ha az adott munka meghaladja
felkészültségüket. Partnereink között találhatók a legnagyobb multi cégek és
külföldi TV társaságok. Próbáljon ki egyszer minket, és ha elégedett ajánljon
minket az ismeretségi körében is!